- Meg tudod mondani, hogy merre lehet kijutni a városból? – Kérdezte Fortunát.
- Igen. – Várt egy kicsit a válasszal a kisfiú. – De egyszerűbb lenne, ha megmutatnám.
- Ha ráérsz, mi megköszönnénk a segítséged. – Mosolygott Peti.
Fortunát és Peti figyelmesen nézték a mutatványt, melynek a végén a fiú két lábon állt a talajon, nem kért segítséget. Majd a fiút követve ők is felálltak a földről és elindultak a kis idegen után.
- És mi a neved, ha meg szabad tudni? – Érdeklődött Peti.
- Günter. - Mondta röviden a fiú, miközben fejét megvakarva a szarvas agancsába sétáltak tovább a forró talajon. Egyikük se zavartatta magát.
Lassan mentek, mert rövid lábbal kicsiket lehet lépni. Út közben felajánlották, hogy Günter felülhet Fortunát hátára, de kéz nélkül nem tudod megkapaszkodni és le is csúszott az állat szabálytalan testéről. A fiú élvezte, de az esés végén lefejelte a talajt. Peti, mivel az ő ötlete volt, úgy érezte át kell vennie az akcióból szerzett sebeket a kisfiútól, ennek okán szerzett egy kisebb karcolást a homlokára, mit csak az lát meg, ki közelről szemléli, és azt keresi. A balesetet követően nem próbálkoztak többet a szarvas meglovaglásával.
Az utak változatlanok voltak, mintha körbe- körbe mentek volna, az egész városban a házak színesek és kertjeikben szürke fák állnak. Végül elértek egy kis zöld épülethez, melynek ajtaja felett egy rozsdás táblára, mit szintén csak egy rozsdás szeg tart, rá van írva nagy piros betűkkel: „Vasútállomás”. Vonatok nincsenek és a sínből is hiányzik egy pár méteres darab. Nem használták az épületet, az ablakok betörve, a falak leverve, üresen állt az egész.
- Megérkeztünk. A sínek mentén menjetek, és valahová biztosan eljuttok. – Mondta a fiú bizalmat keltő mosollyal.
- Köszönjük a segítséget. – Köszönetük közbe mélyen meghajoltak, mellyel zavarba hozták Güntert, ki nem számított ilyen megnyilvánulásra tőlük.
- Miért is nem mentünk tovább? – Kérdezte a földön fekvő Fortunát.
- Hamar besötétedett volna, úgy hogy nem jutottunk volna sehová. És legalább van fedél a fejünk felett északára. – Mosolygott Peti.
- De ilyen tempóba nem fogunk eljutni oda időben.
- Tudom. – Sóhajtott a fiú. A mosoly csak látszat volt, mert ő is erre gondolt.
Fortunát Petit nézte, ki a törött ablakon keresztül szemlélte a zuhogó esőt. Csak a tábla nyikorgását és a szél süvítését lehet hallani, az esőcseppek kopogása minden mást elhalkít.
- Aludjunk. – Törte meg a csendet Peti. – Holnap akkor korán reggel induljunk tovább.
- Rajtam ne múljon. – Fejét lehajtva értet egyet a szarvas.
- Meg akar enni!
A kiabálásra mindketten felriadtak. Nem láttak semmit, mert sötét van és pár óra alvás után most nyitották ki először a szemüket, értetlenül és rémülten néztek körbe a helyiségben. Majd hirtelen az ajtón berontva, mert kilincs nem volt rajta, egy kisfiú rohant be és egyenesen a szarvas mellé szaladt, lihegve mondta:
- Meg akar enni. – Hangját felismerve értetlenül kérdezték:
- Mit keresel itt, Günter?
- Meg akar enni. – Ismételte a fiú. Hangja remeget, sírt félelmében.
- De ki?
A lendülettől behajtódott ajtó ismét kicsapódott. Egy lány rohant be rajta, sötétbe nem sok minden látszódott, de egyszerű nyári ruhája kivehető volt, épp csak a lényeget takarta el a testén.
- Megeszlek! – Kiabálta. És környezetét nem látva a fiú felé rohant.
A helyzetet felismerve a szarvas gyorsan a rémült gyerek elé állt, hogy agancsával és testével védelmezve őt. Peti pedig földre rántva az idegent, a falhoz csapódott. A lányt magához szorítva, csontját fogva, mert izom nem volt rajta, nem engedte el öléből.
- Jó reggelt. – Szólt Peti a lányhoz, ki az éjszakai incidenst követően most tért magához.
A lány a fal mellett feküdt, kezei és lábai megkötözve. A fényben, mert már hajnal volt, tisztán lehetett látni sovány testét és rózsaszín ruháját, minek melleinél egy fekete masni van. A ruha pántjai hosszúak és szoknyája rövid, mik miatt tökéletesen lehetett látni vékony lábait és csontos mellkasát. Harisnya nincs rajta.
A fiúk törökülésben ültek a lány előtt. Fortunát a sarokban feküdt.
- Miért akartál megenni? – Kérdezte felháborodottan Günter mikor látta, hogy a lány felébredt és eszébe jutottak a történtek.
- Bocsánat. – Szólt kedves hangján. - Csak éhes voltam. – Próbált magyarázkodni, miközben a szemével a földet nézte. Nem akarta látni a rá szegeződő tekinteteket. – És hát nincsenek karjaid, azt hittem valaki már megkóstolt.
Ezt halván a fiúk ijedten egymásra néztek, Fortunát pedig közelebb ült a lányhoz.
- Egy gyerekfaló. – Kuncogott a szarvas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése